fotók és leírások

Bodnár Tamás természetfotói

Az ősz színei

2016. november 08. - Nikopol

A bejegyzés megírására csak most van időm, holott már október 29-én kijutottam az erdőre. A szokásossal ellentétben ezúttal nem Abaújdevecser mellé, hanem egy picit távolabb merészkedtem. Már ideje volt más részen is körülnézni és bővíteni a látottakat. Sárgás őszi színek jellemezték az erdőt, amit idén már nem hiszem, hogy újra megfotózok.

Az időszakosan leszálló ködben egészen más képét mutatta a táj.

dsc_7042.jpg

A köd nem tartott soká, így mire a tölgyesbe értem már nyoma sem volt, igazi őszi napsütéses idő uralkodott. A nap hol előbukkant, hol pedig eltűnt így világosabb és némileg borúsabb fotókat is készítettem. 

dsc_7083.jpg

 dsc_7169.jpg

A tájképek mellett azért bíztam egy-két makrótémában is, így elkezdtem gombák után keresgélni. Ezúttal sikerrel jártam, találtam néhány apróságot. A témát körbejárva és több technikát alkalmazásával, különböző megvilágításokkal készültek el az alábbi fotók:

dsc_7315.jpgdsc_7353.jpgdsc_7423_filtered.jpg

Sikeres napot tudhatok magam mögött, amit rövid időn belül biztosan megismétlek.

A bejegyzés trackback címe:

https://thomasphoto.blog.hu/api/trackback/id/tr8811941863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.